Lépcső

Készen van a kerti lépcső! Vagyis készen van már egy ideje, csak még írni nem sikerült róla. Kéthónapos munka volt az első kapavágástól az utolsó simításokig, mindennel együtt, májusra lett készen, most október elején, már mondhatom, olyan amilyennek megálmodtam. Szóval lépcső…

Nő lévén a technikai részét nem igazán tudom, nem igazán értem, hogy mi hova kapcsolódik, nekem mindig csak azt kellett megálmodnom, hogy, hogy nézzen ki, azzal nem kellett foglalkoznom, hogyan lesz megépítve, ez az észmunka az Gáboré volt, és azt mondhatom nagyon jól kitalálta, hogy legyen.

A készülő lépcső

A készülő lépcső

Egyszer kétszer megpróbáltam elmagyaráztatni magamnak, hogy az a sok vonal a papíron mi micsoda, de feladtam, ehhez túl szőke vagyok, úgy látszik.

Úgy kezdődött az egész, hogy szerettünk volna egy lépcsőt a terasz mellé, ami lemegy a kert alsó részébe, és én szerettem volna egy fűszerkertet a konyhámhoz közel. A ház egész hosszában futó rézsűn lett a lépcsőnek a helye kijelölve, a terasz mértani közepén. Na és akkor megkérdeztük az okosokat, hogyan is kell a lépcsőt szerkeszteni. Számolás után kiderült, hogy a lépcsőm lankásabb lesz, és be kell vágni a rézsűbe az egészet. Nem tudom melyikünk ötlete volt, de nagyon hamar megtetszett a másiknak, tegyünk dobozokat a lépcső mellé, és ott lehetne a fűszerkertem.

Az elhatározást tett követe, tervezés, anyagrendelés, szerszámvásárlás. Minden munkához eddig valamilyen gép is kellett, nem tudom, hogy valaha eljön az a z idő, amikor már nem gépvásárlással indul a barkácsolás.

itt már majdnem kész a járófelület

itt már majdnem kész a járófelület

Nekem kellett lazúrozni a fákat, nagyon pepecs, türelemjáték volt, eltartott vagy másfél hétig, amíg készen lettem vele. A lépcső alapját kibetonoztuk, ráültettük a fákat, felépítettük a lépcsőt, és jöhettek a kész dobozok. A lépcső két oldalára került 4-4 doboz, a középsők 60×60-ok a külsők 60×90-esek. A dobozok belső oldalára fólia került, hogy jobban tartsa a vizet. Nagyon féltem, hogy csálé lesz az egész, de egész pontosan sikerült a helyére raknunk az egészet, és aránylag gyorsan is végeztünk velük. Feltöltöttük földdel, és jöhettek a fűszerek! Ami belekerült: csípős paprikák, bogyiszlói, cseresznye, chili meg még ki tudj a mifélék. Rengeteg bazsalikom, egyik dobozban lila a másikban sima. Őket nagyon sokat használtam a nyáron sütéshez, főzéshez. Kakukkfű, oregano, ők is a kedvenceim, a kakukkfű illatát nagyon szeretem, és húsokhoz szerintem az egyik legjobb választás.

Menták, na őket rágcsálni szoktam, meg nyáron italba rakni. Ezenkívül vetve lett még borágó, koriander, petrezselyem, borsika fű, pemetefű. Ja és került bele pásztorvirág.

A kész lépcső, a pompázó fűszereimmel

A kész lépcső, a pompázó fűszereimmel

Na, ő nem oda lett tervezve, de oda raktam a cserepet, hogy a mag kikeljen, és majd a palántákat átrakom a virágoskertembe, na cserépben egy se jött ki, viszont a dobozokban lett egy csomó. Úgyhogy szétpalántáztam, és egész feldobja a lépcsőt, meg a fűszereimet is.

Szóval összegezve, a lépcsőnk egy nagyon hasznos része a kertünknek, lehet rajt jönni, menni, ülve világmegváltásról cseverészni. Nagyon jó családi fagyizásra, és én nagyon szeretek ott ülve kávézgatni.

Jelenleg majdhogynem ez a kertünk egyetlen rendbelévő pontja, már van elképzelés, hogy a dobozokon túl mi lesz , de hosszú még a tél, és kitudja mit találunk ki tavaszig.

This entry was posted in Kert and tagged , , , . Bookmark the permalink.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>