A táskám története

Mikor megjöttek a hidegek, gondoltam előveszem a barna táskámat. Na, akkor szembesültem a problémával, hogy tönkrement, amit persze elfelejtettem. Ahogy a kezembe került, rögtön eszembe jutott, hogy kidobásra lett ítélve. Még jó ,hogy nem dobtam ki, mert biztos napokig kerestem volna, hogy hova is raktam. Hát ugye téli táska nélkül nem maradhat az ember, nosza semmi baj, elmegyünk venni egy másikat! felkiáltással belevetettem magam a városba. Érthető okokból nem a márkás méregdrága választékot nézegettem, hanem az olcsóbb még megfizethetőt. Na, és itt szembesültem a dologgal, hogy ami tetszik az 5000ft felett van. Tudom, hogy furcsa vagyok, és másnak ez nem pénz, de én ennyit nem adok egy olyan táskáért, ami olasz bőrnek van mondva,(persze nem az, de amikor ezt az eladónak is elmondtam fel volt háborodva) de volt már nekem ilyen táskám és egy szezont nem bírt ki. Szóval az lett a vége, hogy táska nélkül mentem haza egy kicsit lelombozva. Gondoltam majd később teszek még egy próbát.CIMG7073 Még örültem is, hiszen nőből vagyok, és ugye mi szeretünk vásárolni. Aztán eszembe jutott, hogy volt nekem egy nagyon kedves kolléganőm, aki maga varrta a táskáit, és nagyon jó darabok kerültek ki a keze alól. Gondoltam megpróbálom én is, biztos jó lesz, és ebből az ötletből született ez a táska. Belül a virág anyagából bélés van két gumis zsebbel, és zipzárral záródik Most már vagy egy hónapja használom, és nagyon megszerettem, azt hiszem a következő táskám is varrva lesz, és az is valószínű, hogy tovább fog tartani egy szezonnál.

This entry was posted in Gyűszű kuckó, Táskák and tagged , . Bookmark the permalink.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>