Augusztus

Szóval augusztus van, az idei igen csöndes, nyugodt, nem áll földkupac mindenhol, csak a rózsa-lugas készül, de az is nagyon komótosan. Ha esik az eső, gazolok egy kicsit, de különben nincs mit csinálni. Vagyis ez nem pontos, mert lenne mit, csak minden ráér. Esténként szoktam kint tenni-venni, meg locsolni, mert azt kell. Amit nagyon jó lenne még ebben a szezonban megcsinálni, és igazából nem ér rá: ki kéne szigetelni az esővíztárolót. Tartja már a vizet, de még a szigetelő nincs felkenve.

A madármályvám

Az utóbbi 4 hétben, amikor már fogyóban volt a víz, elhatároztuk, hogy a következő locsolás után, amikor elfogy a víz, kiszárítjuk, és jöhet a szigetelés, na, akkor biztos, hogy leesett az eső, de olyan emberes, és 6-8 köbméter víz lett a tárolóban, megint. Ami egyrészről jó hír, mert egy nyári zápor rendesen teletölti a tartályt, másfelől meg idén pech, mert már nincs sok idő kiszárítani, mert jön az ősz, és a sok eső. Szóval már nem tervezünk, remélem még be tudjuk fejezni, nagyon jó lenne, ha meg nem akkor jövőre marad. Jelenleg is arról locsolok, és ez azért nagyon jó dolog.

Érik a paradicsom, az uborka, van tök, és lesz sárgadinnye. A sárgadinnyével eddig úgy találkoztam, hogy a boltban a pulton, onnan mosolygott,és hogy elég édes-e, azt szaglás útján néztem meg. Na ,szóval ez itt ugye nem lehetséges,( habár megpróbáltam megszagolni, de röhögésbe fulladt az ember részéről, és én  meg nem éreztem semmi illatot) rendszeres kupak-tanácsot tartunk a dinnyék fölött, hogy honnan fogjuk megállapítani, hogy mikor lehet leszedi? Mondjuk még most látszik rajta, hogy nem jó, mert még zöldes a héja, de nem tudom mi alapján dönthető el, hogy elég érett, és édes a dinnye. Gábornak az az ötlete támadt, hogy amikor már úgy gondoljuk, hogy jó nyissunk fel egyet, legfeljebb alkoholba fullad, ha nem elég édes. ( nagyon finom, rummal meglocsolva, porcukorral meghintve)

5 ilyen aranyosunk van

Amúgy emiatt az össze-vissza időjárás miatt, nincs annyi zöldség a veteményesben. Például a 14 uborkámon kb. annyi ubi van, mint tavaly a 6 db-on. A paradicsommal ugyanez a helyzet. Ami jól teljesít az a kápia paprika, na az lesz. Apropó paprika. Addig-addig válogattuk a palántákat, amíg a két kaliforniai paprika bekerült a Gábor csípős paprikái közé. Legalább kiderül, hogy tényleg csípős lesz-e, mert ugye azért vannak külön, mert azt olvastam, hogy vigyázni kell, mert az édes paprika is csípős lesz. Majd kiderül, az is érdekel, hogy a kaliforniai milyen csípősen ( ha az lesz)

Folyton termő eprem van, még tavasszal vettem őket. Lesz még egy teraszos eper ágyás kialakítva,( majd valamikor) és eldöntöttük, hogy folyton termővel ültetjük be. Olyan jó kimenni és csipegetni minden nap egy pár szem epret, és jó lenne ha kicsit több lenne.

Az egynyáriak

Virágoskertben, most a kokárda virágok, napraforgók, és az egynyáriak tombolnak. Nem tudom miért, de szerencsém van, de mindig van egy-két rózsabokrom is, ami virágzik, a dáliáim viszont alig, a kardvirágok meg kinyílás után beszáradtak, vagy túl sok volt a víz, vagy túl kevés, de legalább kiderült, hogy át tudom a hagymákat teleltetni. Megjöttek az őszi katalógusok, már válogatok, ha a Gábor meghatározza a pénzügyi keretet, és elkezdődött az iskola, megyek gyerek nélkül vásárolni, Gödöllőre, meg mindenfelé, mert már ötleteim vannak, és a megvalósításhoz már kinéztem a kertem új darabjait, csak idő kell, meg pénz, és mosoly a férjemnek, hogy szemet hunyjon, amikor már megint túlvásárolom magam.

This entry was posted in Kert and tagged , , , , . Bookmark the permalink.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>