Miért is kell nekem gps?

Szóval, amíg nem költöztünk ki Csomádra, addig azt hittem, hogy én az a kivételes nő vagyok, aki tud tájékozódni, fejében a térkép, és oda talál bárhonnan bárhová. Na,ez változott meg, amikor kiköltöztünk, egyszerűen nem áll össze a fejemben, melyik autópálya merre megy, melyikről, hol kell lejönni, és  mondjuk merre induljak, hogy az m3-ra jussak. Úgy ahogy elnavigáltam, nem sokat kellett vezetnem csak a megszokott útvonalakon, ritkán tévedtem el.

Aztán úgy alakult nemrégen, hogy heti rendszerességgel kell vezetnem, több helyre, egymás után a város különböző pontjaira. Na, és jött a probléma, mert állandóan eltévedtem, rengeteget kóvályogtam, nem találtam oda időben, és ez rettentően bosszantott. Rá kellett jönnöm, hogy a városi tájékozódásom is hagy némi kivetni valót maga után, vagyis rendesen megkopott az évek alatt.  A Gábor csendben figyelt,nem szólt semmit, mikor hazaértem és meséltem neki, hogy már megint rossz helyen fordultam jobbra. Így utólag úgy gondolom, hogy megvárta, amíg rendesen kétségbeesek, és akkor mondhatni megzsarolt. Azt az ultimátumot kaptam, hogy ha még egyszer eltévedek, vesz nekem egy gps-t. Tudja, milyen ellenálló vagyok az ilyen kütyükkel szemben. Mobilom is akkor lett például, amikor hazaállított vele, hogy itt van, és tessék használni, és bármennyire is nem akartam csak megszoktam lassan. Mondjuk hozzátartozik a dologhoz, hogy 7 hónapos terhes voltam a Matyival, és elég sokat jöttünk mentünk a Balázzsal akkoriban. Persze rettentően féltett, hogy gyerekkel ,terhesen neki szaladok a nagyvilágnak,  és valami bajom lesz.

Most se akartam még egy izét, amit kezelni kell, mindent elkövettem, hogy el ne tévedjek. Kb. egy hétig rendben is mentek a dolgok, amikor is a Gábor megkért ugorjak be egy kerekedésbe és hozzak neki valamit onnan. (szerintem nem volt véletlen). Az igazsághoz tartozik, hogy átbeszéltük merre kell menni oda és én kis naiv azt hittem minden rendben lesz. Szóval elindultam haza, cím nem talál, telefon a hitvesnek, mosoly a bajusz alatt, magyaráz újra, hol fordultam el rosszul. Telefon letesz, a boltot újra nem talál, telefonos segítség kérése…..Szó, mint szó nem voltam boltban. Otthon semmi kárörvendő mosoly nem volt, amiért ilyenkor nagyon hálás tud lenni az ember. Viszont másnap este letett elém egy csomagot, amibe egy gps volt. A család fiú tagjai teljesen lázba jöttek, az új kütyü miatt, mondjuk a fiukat az érdekelte leginkább, hogy milyen játék van rajta.

Vettem egy nagy levegőt és elkezdtem vele barátkozni. Meglepődtem, hogy milyen könnyen lehet kezelni, és érthető minden rajta.

Úgy 3-4 hete használom, még nem bízom benne teljesen, mert nem értem igazán hogy működik, és mi van ha leesik az összes műhold? Azért egész jó haverok lettünk, egyszer kétszer (sokszor) segített elnavigálni. Meg kellett szokni, hogy melyik instrukció mit jelent, például a fordulj balra az azt jelenti, hogy most fordulj balra, ez okozott eleinte egy-két túlszaladást,azért két szót többször mond ,mint a többit, az egyik ,hogy túl gyorsan mész ,a másik, hogy újratervezés. Ezen kívül azért azt hiszem jó barátok leszünk ,és most már merek olyan utakra is vállalkozni egyedül, hogy a Lágymányosi hídtól elmegyek Pesthidegkútra

This entry was posted in Miegymás and tagged , , . Bookmark the permalink.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>