A virágaim

Egész évben simogattam a virágaimat, amikor tehettem, néhány kép fel is került ide róluk, de közel sem annyi amennyit szerettem volna. Nagyon sok szép virágom volt tavaly, annak ellenére, hogy csapnivaló kertész vagyok, és az a csoda, hogy egyáltalán valami is megmaradt a kertemben. Arra gondoltam, hogy télen jól esik az embernek, erőt ad (nekem nagyon is), egy kis virágnézegetés, úgyhogy összegyűjtöttem egy csokorra valót a kertemből .

Krokusz

Ha pesszimista akarok lenni, jövőre úgyse lesz semmi, mert ugye a kertemet széttúrtam az ősszel,mindent át kellett ültetni, és az átültetések sikere vagy kudarca még nem derült ki, majd csak tavasszal,de szerintem szeretnek a virágaim annyira, hogy boldoggá tegyenek jövőre is!

krókusz

Krókusz és a dongó

A Krókuszaim és a hóvirágok kezdik a tavaszi virág-táncot. A bogarak is előkerülnek ilyenkor, nagyon muris nézni őket ahogy megrészegülve másznak egyik virágról a másikra.

Margarátáim

A margarétám egy korai fajta, a tulipánok után nyílik, és júliusra már se híre se hamva. Ő magvetés,első évben nem virágzott, de a következőben ilyen pompás lett.

Piros len

Itt van az a bizonyos piros len, ami egynyári és jóval magasabb, mint gondoltam, úgyhogy tavasszal körültekintőbben fogom elvetni (úgyis megint káosz lesz,de tudományosan fogok a dologhoz hozzá állni, maximum azt mondom, hogy ezt pont így akartam)

A kaktusz dáliám

Rengeteg dáliám volt, kicsit soknak is találtam, tavasszal nagyon át kell gondolnom mit hova ültetek. A kedvencem ez a dália ,amit a Gábortól kaptam a névnapomra egypár liliommal együtt , és csak a dália tartott méltónak arra, hogy a gazdája legyek.

Lilomok

Ez a liliom már új beszerzés, ő is telelt már nálam egy telet, egy kicsit azért izgulok, mert ugye ő is át lett ültetve, és ha nem találtam el a mélységet simán kifagyhat.

A szeder-virág

Az éppen érő málna

A navaho szedernek nagyon szép virága van, olyan 3 cm-esek és csokorban nyílnak. A málna ami nyálcsorgatóan finom, sohasem elég, de hogy több legyen, ezért telepítettünk tavasszal még 12 tövet. Tudom ez is kevés, de majd beosztjuk.

A rózsaszín

A rózsáim. Ez egy nagy kérdés mindig, hogy milyen rózsa legyen a kertben. Nekem a kapcsolatom a rózsákkal, tearózsákkal kezdődött. Ajándékba kaptam 12 tő rózsát, 2 féle színben, aminek a többsége rózsaszín lett. Aztán még vettem egypár tövet, mindenféle színűt.A tea-hibrid rózsák gyönyörűek, csak két baj van velük. A virágzási idejük nagyon rövid, és a második virágzása z 5-6 héttel követi az elsőt.

Néztem a telepen, hogy másoknak olyankor is van rózsája, amikor nekem nincs,és egy kis információ gyűjtés után kiderült, hogy  milyen rózsára van szükségem. A piacon találtam egy rózsatermesztőt, és tőle vetten ősszel 3 tő nemes rózsát, ha igaza van és úgy virágzik ahogy mondta, akkor ősszel még nagy beszerzések lesznek, amit a Gábor sejt, de még nem tud!

A cirmos

A megfejthetetlen színű

A sárga

A sárga

A vörös

This entry was posted in Kert and tagged , , . Bookmark the permalink.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>