Október és az ősz

Vége a nyárnak, sajnos vagy szerencsére, kinek mi. Nekem sajnos, mert csukódik be a kertem, már csak az őszi  munkák vannak hátra, ásás, trágyázás, és betakarítás. Szóval az ,hogy betakarítás egy kissé túlzó kifejezés, mert ettől az esős hülye időtől minden berohadt, ami még volt, és nem tette tönkre az eddigi időjárás.

méhecskék még zümmögnek a kertben

A paradicsomot zölden, rohadtan szedtem le, savanyunak se volt jó, úgy ahogy ment a szemétbe. A padlizsán elfelejtett nőni ebben a hűvös időben, nem hibáztatom, nekem se lenne kedvem virgonckodni, mert már hideg van. A paprikáimon is érdekes foltok vannak, az a gyanúm az is kezd berohadni. A sárgarépából nem jó fajtát vettem, tömzsi maradt, és kicsik lettek, a bab alatt jobban megnőttek, ezt megjegyeztem, jövőre összepárosítom a kettőt, hátha szebb lesz az eredmény.

Megnagyobbítottam a veteményest, még nem a végleges méret, mert a tűzrakóhely miatt kell még a terület, még a terveink szerint ott is betonozni fogunk és kell a hely, de ástam egy pár napot.

A kékszakáll és a piros rézvirág

A kerítés mellett is felástuk, az tervem, hogy oda csak sárga narancs, halvány piros virágok kerülnek. Vettem tulipánokat, krizantémot, átások sásliliomot, meg kokárda virágot. Az ágyás vázát a két trombita folyondár adja, a sárgát már ősszel átraktuk a narancsosat még át kell ásni, mert amikor kaptam még nem volt meg az utcai kerítés, és máshova kellett rakni ahol nem maradhat. Szóval tudom, hogy ezek mind más-más időben nyílnak, de jó lesz, hogy mindig meleg színekkel találkozom, ha arra járok.

Az ágyásban lassan nyílik a krizantémom és tombol a kékszakáll, és nyári virágok is tartják magukat. A büdöske volt úgy,hogy csak novemberben ment ki, tehát még egy ideig lesz az is, ha nem jön a hó hamar.

Az év szenzációja ,készen van az esővíztároló, szétszedtük a technikát, a Gábor azt mondta ,hogy 4-5 évig csak takarítani akar lejárni. Azért megszenvedtünk vele, most már örülök és röhögök az egészen, de azért kemény munka volt , főleg a páromnak, aki szerintem vagy 50 –szer volt lent ilyen olyan ügyek miatt.

Krizantém

Szóval munka még van, de már nem vészes, még trágyázni kell, át kell ásni egy fácskát, ( terveink szerint épül egy üvegház jövőre, és útban van). Rendbe rakni a veteményest, az új málnást is meg még kreálni, de ezek csip-csup dolgok, úgyhogy amikor jó az idő és süt a nap van időm és nézegetni a kertemet és tervezni a következő évet ,amit okosabban fogok csinálni, hogy ugyanazokat a hibákat ne kövessem el ( Hanem csináljak újakat, mert tapasztalataim szerint sosincs vége a bénázásnak)

This entry was posted in Kert and tagged , , , . Bookmark the permalink.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>