Október, amikor már ősz van

Jelentem, becsukódik a kertem. Ilyenkor még van tennivaló, de már a téli hónapokra való felkészülés körül forog minden. A nem fagytűrő gumós növényeimet kell még a napokban felszednem, azért kegyelmeztem meg nekik eddig, mert most egy-két napig nem mondanak fagyokat. Meg aztán tavaly kint-felejtett  dáliából 2 kihajtott. Úgyhogy rá kellett jönnöm,hogy nem is olyan érzékenyek ezek a növények.

Ezt a krizamtémot az őszel kaptam, nem is tudtam, hogy két szin van egy cserépben

A leanderről tudom, hogy bírja a hideget, mert tavalyig az angolaknában telelt, ahol néha cudar mínusz volt, és túlélte, de a kardvirágokkal, dáliákkal, cannákkal kapcsolatban riogattak, hogy vigyázz, mert tönkre megy ha túl sokáig kint hagyod. Szóval egy-két nap és beszedem, csak most ebben a szitáló esőben valahogy nem akaródzik kimenni.

Vettünk trágyát, már egy hete hordjuk széjjel, kb a kert fele van betrágyázva. Ami lényeges, hogy a málnának jó sok trágyát adtunk az idén, hogy jövőre is bőven legyen, mert idén majdnem belefulladtunk, de jövőre több kell, de minimum ennyi. A veteményesben szépen növögetnek a kelbimbók, azok idén szebbek ,mint tavaly, viszont a póréhagyma idén is csenevész, és nem értem miért. Van egy téli listám, amit azért írtam, hogy a hideg téli napokon milyen gondokra kell megoldást találnom, na ezen a listán már jó pár dolog van, többek között ez is, hogy miért a fityfirttyért marad törpe a póréhagyma.

 

A kis brokkolim, lesz egy csomó, csak eddig meleg volt

Amúgy kísérletezésbe fogtunk, amikor a paprikákat kinyűttem kiástam egy bogyiszlóit, és egy cseresznye paprikát, és cserépbe behoztam a házba. Úgy néz ki, hogy a cseresznye csak azt növeszti, ami volt rajta, de a bogyiszlói ujjakat is hoz.

Kíváncsi vagyok. A másik, hogy lett a veteményesbe magonc paradicsomom, a hideg beálltával hoztam be őt is, szépen növögetnek a paradicsomok, de ő még nem indult meg, remélem meg fog lódulni. A kertben, szépen bimbósodnak a krizantémjaim, valamelyik már ki is nyílt, de utána vége a csodáknak erre az évre, és majd a hóvirág és a krókusz nyit március elején.

Az utolsó szál rózsám, egy kicsit már viharvert

Szóval, igen idén már nincs kert, ilyenkor mindig szomorú vagyok, és minden évben terveket szövögetek, hogy mit is fogok csinálni a hosszú téli hónapok alatt, aminek aztán a fele sem valósul meg, de most jön a kert nélküli időszak, amikor csak a hóval és a hideggel kell küzdeni, de más nincs.

This entry was posted in Kert and tagged , , , . Bookmark the permalink.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>