2011-e kertész évem

Az idei évre nincs más szó, csak, hogy érdekes. Hideg volt, amikor egyébként melegnek kellett volna lennie, nem esett, amikor minden vízért kiáltott, aztán özönvízszerűen mindenemet elborította kertemben a víz, de a legtragikusabb, hogy augusztus óta gyakorlatilag számottevő eső, hó, vagy akármi se volt. Az esővíztárolóban, ami tavaly novemberben már csurig volt, még csak 8.5 m3 víz leledzik. Attól nem tartok, hogy tavaszig nem lesz tele, csak a földből is hiányzik, ami fentről nem jött.

Az év elején nem akarta a tavasz megjönni, de lehet, hogy én voltam megint végtelenül türelmetlen, de már február végén, március elején minden nap kijártam, és daloltam a virágaimnak, hogy kezdjenek kibújni. Azért az időjárás győzött, megjött a meleg végre, és vele rengeteg virág lett a kertben. Az is kiderült, hogy az új szerzemények is kibújtak, igaz egy része nem olyan színű lett, mint ami a csomagoláson van, de sajnos ezt bele kell számolni, volt olyan, hogy a rózsaszín tulipán, sima piros lett.

Aztán megint nem volt eső, utána meg megint sok eső volt (tudom, nekem semmi sem jó, de amikor napokig nem lehet kimenni, mert vagy sár van, vagy esik, és rengeteg a munka odakint, az azért zavaró egy kicsit). Május legjobb híre az volt, hogy elkezdtek nyílni az íriszeim, és a nagyimtól hozott orgonabokron is lett virág.

Májusra kiderült, hogy csak egy levendulám ment ki, a többi magához tért, a mályva is kihajtott, meg  lilaakác is, igaz egy szál virág nem volt rajta, de annak is örültem, hogy zöld.

Aztán június elejére elkészültek a dobozok 4 az 5-ből. Az 5. is már készülőfélben van, a faanyag szárad a pincében, tervek szerint február közepére, végére kikerül a helyére.

Az egész évre jellemző volt, hogy küzdöttünk az időjárással, aztán szeptemberben meg nem akart az ősz jönni. Viszont rengeteg rózsám lett, ami gyönyörű volt a bokron is, meg a vázában is.

Szóval nem zártunk rossz évet, a bénázásomat leszámítva. Nem tudom valaha meg fogom-e érteni a kertem manóit, hogy mikor mit akarnak, de mindent elkövetek, hogy szót értsünk, és együtt létrehozzuk amire vágyom, és ami jelenleg még fényévnyire van attól, amit szeretnék.

A kertem képekben:

Februárban még hó is volt

Márciusban elindult a virág-áradat

Március végére ,kinyíltak a tavaszi virágaim

Április elejére a málna is kihajtott

Ő olyan lett áprilisban, amilyen a csomagoláson volt

 

A spireám Májusban ilyen gyönyörű volt

 

Ő az első irisz

Május végére kinyiltak az első rózsák

ennek a virágnak nem tudom a nevét, de magról vetettem, remélem évelő

Agusztus a dáliáké

Ezen a pici bokron ennyi rózsa volt szeptemberben

Novemberben ez a krizamtém is nyilik

This entry was posted in Kert and tagged , , , . Bookmark the permalink.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>