Padlizsánkrém, ahogy mi szeretjük

Itt a padlizsán szezon, ez a padlizsánkrém a mi kedvencünk

Hozzávalók:

– 3-4 közepes padlizsán

– fokhagyma 2-3 gerezd

– 10-15 dkg juhtúró

– kevés olíva olaj

– fűszerek (kakukkfű, oregano, bazsalikom, bors)

– esetleg só, ha szükséges

A padlizsánokat megmostam, négyfelé vágtam, alufóliával kibélelt tepsibe raktam és a sütőben 250 fokon addig sütöttem amíg a leve el nem sült ( olyan szottyadt nem lett).utána az aprítóba tettem a padlizsánt a fokhagymát a fűszereket, juhtúrót, borsot és egy löttyintésnyi olajat, addig daráltam amíg krémes nem lett.

A kész krém

A kész krém

Utána jól összekevertem, ízpróba után mehetett a hűtőbe. Ennek a padlizsánkrémnek a lelke a fűszerezés és juhtúró vagy feta sajt. Most juhtúróval készült, de fetával még finomabb. A fűszereket meg mindig ízlés szerint rakom bele, főleg az határozza meg, éppen mi van itthon. Most zöld fűszer került bele, egy marék bazsalikom,kevés kakukkfű és egy pici oregano. Nagyon finom, sok kakukkfűvel vagy oregánoval is a bazsalikom, el is hagyható belőle. Igazából ez ízlés dolga. Szárított fűszerrel is készülhet, csak akkor óvatosabban kell fűszerezni. A másik, hogy mi ezt a krémet nagyon fűszeresen esszük, lehet hogy másnak kevesebb fűszerrel, fokhagymával bors nélkül jobban bejön. Mindenesetre kétszer ugyanúgy nem sikerül, úgyhogy mindig nagyon ízlik a családnak.

This entry was posted in Receptek and tagged , , . Bookmark the permalink.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>