Újból febuár

Február van, a kertész szívem-lelkem már ilyenkor bizsereg, egész addig, amíg ki nem nézek az ablakon. Mert ott kint, a birodalmamban hó van, fogcsikorgató hideg, és még messze van a tavasz.

Ilyenkor szoktam átgondolni, hogy is legyen az idei évben a veteményes, amit aztán eddig, egy „jaj, de tetszik, vegyük meg”-gel áthúzok, és 2 perc alatt kell a hetek alatt kialakított ágyásterveket átrajzolni. Emiatt az idén, csak körvonalakban tervezek, majd kialakul, remélem nem kapitális káosz lesz az eredménye.

A palántás-tálcáim, Gréti felügyelete alatt

Minden évben elhatározom, hogy az volt az utolsó, amikor palántával foglalkozom. Sok helyet foglal, macerás, naponta kell locsolni, eleinte legalábbis, és aránylag elég olcsón hozzá lehet jutni a veresi piacon, a szép, nem nyurga (mert az enyémek rendszeresen azok), palántákhoz. Tavaly is volt ilyen, amit idénre már megint elfelejtettem. Tavaly azért ment el a kedvem, mert kétszer kellett vetnem egy csomó mindent, mert nem keltek ki, amire magyarázat nincs, talán annyi, hogy a kertem manói belopódzhattak, és kilopták a magokat.

Szóval, igen, idén is lesz palánta, nem annyi, mint tavaly, de olyan jó bízni, hogy egyszercsak ki lehet majd ültetni őket, mert meleg lesz. Íme, a lista, amit megpróbálok magam nevelni:

– paradicsom. Ez egy nagyon bevált fajta, nevét nem tudom, de futó, kemény húsú, nem túl nagy, szív alakú gyümölcse van.Ha egyszer mindentől elmegy a kedvem, valószínűleg ez akkor is lesz. Sok van rajta, és eddig mindenféle időjárást kibírt.

– csípős paprikák. Van évek óta saját, ami zöld és olyan 10 centis, de rengeteg van egy tövön, meg hegyes erős, mert az kell. Érdekes, hogy tavaly a csípős paprikák nagyon jók lettek, ezért vagyok nagyon bizakodó.

– sárgadinnye. Ez a dinnye nagy zsákmány, az a neve, hogy hóbogyó, téli tárolásra való dinnye, fagyokig érik, és karácsonyig eltartható. Évek óta vadászom, a végén egy közértben akadtam rá, úgy vigyoroghattam, mint egy vadalma amikor megvettem, mert a Gábor azt mondta , hogy látszik rajtam, hogy kincset találtam

– bazsalikom. Ezt minden évben palántáztam eddig, aztán lesz majd magról is vetve, és így sokáig lesz, friss bazsalikom levél.

Azért ilyen szép naplementék is vannak

Van még egy pár dolog, amivel megpróbálkozom, de mivel azok szedett magok,( piacról ,meg innen onnan) és lehet, hogy hibridek, ezért azokról babonából nem írok semmit, majd ha siker lesz.

Szóval a kert elindult, egyelőre csak itt a szobában, a hideg meg csak tomboljon odakint, úgyis mi győzünk a palántáimmal, és tavasz lesz egyszercsak.

This entry was posted in Kert and tagged , , , . Bookmark the permalink.

2 Responses to Újból febuár

  1. Eszter says:

    Szia Ildi!
    Olyan jó olvasni a – mindig optimista – soraidat!
    Nálunk is tombol a tél – szószerint, mert épp viharos erejű orkán tombol… – de Téged olvasva újra elönt a remény, hogy egyszer vége lesz…
    Bár én még a kert miatt (még mindig nem sajna!) nem aggódhatok és tervezhetek, mert javában építkezünk, de már a tudat is olyan jó, hogy egyszer csak eljutunk mi is odáig, hogy már csak a kert-re kelljen koncentrálni…
    Addig is próbálok elméletben tanulni tőled, ellesni a “praktikákat”, úgyhogy csak írjál légyszi szorgalmasan!
    Szép a naplemente …: és csak nem tető készül a terasz fölé? Mi ez a fa szerkezet, ami a képen látszik? (Lehet, h már nagyon rég voltunk ott, de erre nem emlékszem…)
    Másik kérdés: milyenek most a fa “dobozok” így télen? (Ha tudsz, majd rakjál be arról is képet légyszi.)
    Üdv nektek!
    Eszter

  2. Buka Ildi says:

    Szia Eszter
    Lehet, hogy optimistának tűnök,de most megint esik a hó, és nem tudom ,hogy valaha vége lesz egyszer :). Az ami fotón látszik az a rózsalugas, sajnos amikor fotóztam a naplementét nem vettem észre, hogy belelóg, kivágni meg nem volt értelme, mert így is szép.Lesz pergola is, idén megcsináljuk, csak még a komposztáló készül, mert az sürgősebb :) A dobozok jól tartják magukat, köszönik szépen, havas mind, az 5. is kint van már a helyén,csak még föld nincs benne.
    Ha lesz időm, lefotózóm őket, és berakom ide :)

    puszi Ildi

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>