Július, amikor semmi nem változik

 

Szépen megyünk bele a nyárba, már meleg van, eső nincs, szóval a szokásos. Minden el van csúszva, vagyis inkább összetorlódva, nagyon sokáig volt hideg idén, ez meglátszik mindenen.

A vadszedrem, az erdőből hoztuk 3 éve

Veteményes.

Valami nagyon jól teljesít, valami viszont siralmas. 4 kg kifejtett zöldborsónk lett, semmi kukaccal, permetezés nélkül, ami szerintem nagyon jó. Szépen növögetnek a cukkinik, tökök. Rengeteg hagymánk lett, ami maradt, nem végezte az asztalon az szépen fejesedik. Van valamennyi újkrumplink, a tavalyi ültetésből földben maradt gumóból lett, itt-ott, nem tervezetten. A paradicsom még csak növöget, viszont a halálra ítélt palántáim is magukhoz tértek. A korai paradicsomon van ehető termés, a fa-paradicsomjaimon, jó ha augusztus közepére lesz valami. Az uborka sehol sem tart, egyszerűen nem akar nőni, valószínűleg tápanyaghiány az oka. Már beletörődtem, hogy idén bolti uborkát eszünk. A sárgarépát már vagy kétszer elvetettem, és nem jött ki, nem jövök rá miért, ez is a kertem nagy rejtélyeihez tartozik. Idén megpróbálkozunk fejtett babbal, az egyetlen gond, hogy kicsit későn találtam ki, hogy legyen, és még csak most jöttek ki, remélem lesz belőle valami.

Gábor erős paprikái

Gyümölcsös

Szépen volt ribizli, meggy, Most érik a sárgabarack, valami isteni íze van a fáról szedett baracknak. Érik a málna, csipegetni elég, de befőzni nem fogok tudni belőle. Szeder is feketedik. A vadszedren rengeteg lesz, azzal csak az a baj, hogy véráldozat árán lehet hozzá jutni majd. Valamelyik nap ki akartam vágni egy rosszul növő ágat, és úgy belegabalyodtam, hogy a Gábornak kellett kiszabadítani, mert a hajam különben ott maradt volna madárijesztőnek. A végén kijött mind a 4 szőlő,amit a pergola lábaihoz ültettünk, az egyiket a macskám letörte, amikor megpróbált a pergolára felmászni,de már újra hajt. Kiment a második meggyfánk, amit tavaly ültettünk, beteg volt, inkább kiástuk. Érdekes dolog volt a minap, a meggyfánkon sárga kukacok jelentek meg és 1 nap alatt csontra rágtak egy szép hosszú ágat. Tavaly ugyanezek a dögök a körtefát dézsmálták meg. Ilyenkor jön rá az ember, hogy egy kis odafigyeléssel milyen katasztrófákat előzhet meg. Nem tudom milyen hernyó, egyszerűen nem találtam semmi infót róluk, de valamilyen szövőlepke félének gondolom, mert hálót csinálnak maguk köré, és pillanatok alatt hatalmas kárt tudnak tenni.

közben leszedtük a maradék barackot, ez itt 3 kilo

Még a szilva fánk körül járok lábujjhegyen, mert van rajta szilva, és nehogy megijedjen , és lepotyogjon szegényke.

Virágos kert

Szóval a Július az a hónap amikor évelőkkel nagyon nehéz virágos kertet széppé tenni. Vagyis még nem találtam meg a megfelelő évelőket, az egynyáriak többségével meg nem vagyok barátságban. Igen a virágos kert most csak olyan zöld, és néhol kandikál benne egy-egy virág. A rózsák lementek, és a második virágzás általában augusztustól van, liliom még van hébe –hóba, de annak is lassan vége. A  mézvirágom, a disz-csorbám virágzik, meg egy két rózsa van még ami elaludt, és most ébredt fel, hogy jaj nekem még virágozni kell. Sok kutakodást igényel a dolog, de biztos megoldom, hogy ilyenkor is legyen virágom, jó sok.

Összességében, minden rendben halad, jól állnak a dolgok, csak eső nem akar esni, ami nagyon kéne már. Gazolok, néha, járkálok tervezgetek, de ilyenkor már a legnagyobb munka kertben a locsolás.

A virágos kertem egy darabja, nem az igazi :)

This entry was posted in Kert and tagged , , , , , , . Bookmark the permalink.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>