Gazolunk

 

 

Ma megint egész nap kint gazoltam a kertben. A hátam közepére kívántam az egészet, mert van dolgom az ünnep miatt, épp elég, de két nyomós okom volt, hogy így fárasszam magam., az egyik, hogy nő a fű, a másik meg pont az, hogy jön a húsvét.

A füvünk gyönyörű harsogó zöld lett, aminek nagyon örülök, nem hiába dolgoztam rajta olyan sokat, a hátamat még most is érzem. Mondjuk, némi kétséget ébreszt bennem, hogy ott is harsog, és gyönyörű ahová már nem volt energiám elmenni, átszellőztetni a gyepet. Azzal nyugtatom magam, hogy nem haltam bele a munkába tök feleslegesen, majd a nyár folyamán biztos látszani fog a munkám, és volt értelme.

Szóval nő a fű és vágni kell. Ennek a napja a péntek lesz, remélem jó lesz az idő, gazolni meg azért kellett, mert nincs  a virágaim körül mindenhol ágyásszegély és a fű néhol (elég sok helyen) betört a  közéjük. Ez még magában nem lenne olyan tragédia, de a férjem meg tolja a fűnyírót ezerrel, és nem igazán veszi észre,  meg nem is nézi, hogy mit vág le, megy és vágja ahol fű van, hogy nemcsak a füvet kaszálja le, hanem mondjuk a kékszakállamat, ami még csak most kezd levelet növeszteni, azt észre se veszi. Tavaly egy-egy fűnyírás után fogtam a fejemet, már a végén, a kritikus helyeken mentem vele, minden mellé karót  raktam , hogy feltűnőbb legyen, úgy nézett ki a kert , mint egy sündisznó A másik ilyen növénygyilkos, virágellenség a fűkasza. Na az már kinyírt kakukkfüvet, levendulát, büdöskét, hóbogyóbokrot. Ez a tavalyi veszteség cirka, idén álltam mellette és az egyik futórózsám még így is áldozatul esett.

A másik ok a gazolásra a húsvét, no nem azért, hogy rendbe legyen a kert , mert ünnep jön , ugyanis ez túlzottan nem érdekel, hanem azért mert van egy 82 éves nagymamám, aki közölte, hogy olyan jól van , hogy ha gazt lát, neki fog állni gazolni,és úgyse fogom tudni megállítani. Hi-hi, igaz, hogy majd leszakad a derekam, de gaz az nem lesz!! Habár ahogy Őt ismerem biztos fog találni valamit. Majd amennyire tudom, szemmel tartom húsvétkor, mivel nem lát túl jól, és azért sikítanék, ha a málna új hajtásait kihúzkodná ki, merő segítségből.

This entry was posted in Kert and tagged , , , , , , . Bookmark the permalink.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>